Vitalitásom.hu

Rólunk

A vitalitásom.hu webáruház egy hosszú folyamat végén indult el 2018 tavaszán. A családommal együtt, én is régóta nagy érdeklődést mutatok a természetes életvitel iránt és hiszek abban, hogy a problémákat jobb megelőzni, mint egy már felmerült bajt orvosolni. Erre sajnos saját keserű tapasztalataimból kellett rájönnöm az idők folyamán...Voltak olyan problémáim amik ugyan nem a mindennapi létezésemet fenyegették, de mégis nagyon megkeserítették az életem. Őszintén szólva férfiként elég nehezen váltam nyitottá arra, hogy kipróbáljak olyan dolgokat, amik eltérnek az általánosan bevett sémáktól.

 

Tulajdonképpen két olyan meghatározó pont volt, ami eltérített a már ,,jól bevált” (viszont nem igazán működő) gondolkodásomtól. Az első a családom, akik mint már említettem nagyon rég foglalkoznak természetes anyagokkal. Mint termelők ők maguk állítanak elő mindent, és rengeteget tanultam az ő gondolkodásukból, megközelítésükből. Mikor igazán elkezdett foglalkoztatni a természetesebb élet, nem is éltem itthon. Mivel ahol letelepedtem akkoriban nagyon más volt klíma, változékonyabb és kiszámíthatatlanabb, így elég sűrűn voltam beteg. Gyakran voltam megfázva és emiatt szinte rendszeresen használtam orrsprayt, amitől aztán persze kialakult nálam is az attól való függőség. Ha valakinek van ilyen tapasztalata,az biztosan tudja hogy ez mennyire nem vicc, még akkor sem ha esetleg annak tűnik. Jelentkeztek is a jellemző szövődmények. Nem éreztem igazán a szagokat és ami még rosszabb, a vérnyomásom is elkezdett ugrálni, sokszor járt az egekben, tetejében aludni sem tudtam már rendesen. Ma már hálás vagyok azért hogy nem hagytak békén, és rávettek arra hogy változtassak az életmódomon, ha úgy tetszik a gondolkodásomon. E mellett egy régi sport miatti sérülésem a térdemben is örökös gondokat okozott. Már túl voltam három műtéten, de akár az időjárás változásaira is folyamatos fájdalmaim voltak. Eljött az a pont amikor azt mondtam, hogy ebből nekem elég volt...Az orrsprayt elhagytam (nem sok minden volt amivel annyira megszenvedtem mint ezzel, abban négy-öt napban), és elkezdetem tudatosan ,,feltölteni” magam vitaminokkal.

 

Miután az orrom a helyére jött, végre tudtam aludni. A vérnyomásom persze rögtön nem akart visszaállni a megfelelőbb tartományba. Emiatt először mérges voltam, míg egy nálam nyilvánvalóan bölcsebb ember rá nem mutatott arra hogy: ,,Ha valamit elhanyagolsz évekig, hagyod tönkremenni, miért várod azt, hogy majd két hét után újra hibátlan lesz?”. El kellett fogadnom hogy ez igaz... Nem várhattam ezt, csak azért mert én kitaláltam hogy ennek így kellene lennie. Viszont ennek kapcsán talán megtanultam türelmesebbnek lenni, amiért szintén hálás vagyok, mert erre bizony nagyon nagy szükség van minden egyes nap. Ennek a türelemnek pedig nagyon nagy hasznát vettem a térdem ,,kúrálása” közben, hiszen itt már egy több mint évtizedes problémáról volt szó, aminek az újra felépítése végképp hosszú időt vett igénybe.

 

Mint említettem két oka volt annak hogy elkezdtem másképp gondolkodni az életvitelemről. Ez pedig az hogy megtapasztalhattam, hogy más kultúrák hogyan állnak a természetes életmódhoz. Számomra nagyon szimpatikus volt azt látni, hogy mennyire kézenfekvő lehet az, hogy előzzük meg inkább a bajokat és ne a már meglévő –sajnos sokszor kritikus- problémákra keressünk azonnali megoldást, vagy csak félmegoldást. Én a magam részéről arra jöttem rá, hogy jobb tűzbiztossá tenni a házat, mint hagyni kigyulladni, utána meg a poroltó után kapkodni. Biztos vagyok benne hogy mindenki érti mire gondolok...Tetszik az, hogy egyre több felé azt látom hogy mások is hasonlóan gondolkodnak, vagy kezdenek gondolkodni hazánkban is. Fontos az hogy egészségesek maradhassunk, hiszen ez mindannyiunk közös érdeke.