Vitalitásom.hu

Fejlődés

2020.09.29.

Amikor rádöbbenünk dolgokra

Tegnap délután miközben a dolgaimat intéztem, meg kellett állnom egy piros lámpánál. Ritkán járok arra, lehet e miatt is tűnt ez a várakozás olyan valószínűtlenül hosszúnak. Egy kissé el is bambultam, már úgy dudáltak rám, hogy ugyan induljak már el mert más haladna. Eközben hogy így elnézelődtem az időt jutott eszembe, hogy az utóbbi időben, gondolom mert sokkal jobban ráér nagyon sok ember, többükkel is érdekes, hosszú beszélgetéseket folytattunk. Valószínűleg ez a mostani helyzet, pláne ennyi idő után már sok mindenkiben felvetett kérdéseket a saját életével kapcsolatban, hogy minden jó e úgy ahogy van, vagy sem. Többen is megjegyezték azt, hogy mennyire céltalannak érzik a napjaikat, nem találnak igazi támpontokat, csak sodródnak egyik helyzetből a másikba.

Furcsa dolog számomra hogy többen is velem akartak beszélgetni a problémáikról, mondván hogy én annyira egyben vagyok, csinálom a dolgaim, fejlődök, ahogy többen mondták, én egész ember vagyok, én nem csak sodródok a mindennapjaimban. Örülök neki egyrészt hogy így látják, én is úgy érzem hogy megteszek mindent ami rajtam múlik. Bár az hogy mennyire vagyok egész, az nyilván megítélés kérdése. Lehet, hogy mások annak látnak, de én mindennap úgy kelek fel, hogy rengeteg dolog van még amiben jobbá kell válnom, alakulnom, emiatt pedig soha nem leszek egész, vagy kész ember, még akkor sem ha a saját dolgaim irányítását nem adom mások kezébe bármilyen ijesztő is legyen egy helyzet, szóval nem csupán sodródok erre-arra.

Ez a sodródás egy nagyon érdekes dolog. Számomra ez azt jelenti, hogy nem vagyok befolyással a saját világomra, magyarul nem magamnak, magamért teszek dolgokat, hanem különböző külső hatások irányítanak. Lehetnek ezek a hatások akár emberek, helyzetek, de a lényeg hogy nem a magam életét élem, hanem megpróbálok másoknak megfelelni, még akkor is, ha ez számomra kényelmetlen. Pedig mások kedvére tenni csak azért, hogy ők helyeseljenek nem igazán éri meg.

Ők soha nem lesznek az én bőrömben, bármennyire is ismernek, nem fogják tudni nekem mi a jó. Arról nem is beszélve, hogy mindenki kedvére tenni nem lehet. Valaki úgyis elégedetlen lesz azzal, amit csinálok, szóval a legokosabb a saját elégedettségemet keresni, hiszen úgyis lesz olyan, akinek épp az fog tetszeni. Egyszer egy nálam sokkal okosabb ember mondta azt, hogy sodródni akár lehet kényelmes is, csak az vele a baj hogy a sodrás, - mint a folyónál -,  az mindig lefelé visz, és ritkán jutsz el oda ahova akarsz. Ha eredményeket, fejlődést szeretnél látni, akkor bizony el kell kezdeni tempózni, méghozzá sürgősen.

Ha csak sodródunk, halogatunk, húzzuk az időt a döntések meghozatalában az azt jelenti, hogy az időnk nem drága és rengeteg van belőle. Pedig ez nem biztos hogy így van, ez az amit senki nem tudhat előre. A halogatás közben szinte észrevétlenül telnek el a napok, a hetek, ezek aztán szép lassan hónapokká híznak. Majd évekké, és azt vesszük észre, hogy még mindig ugyanott vagyunk, csak éppen sokkal megviseltebben, bármilyen megoldás nélkül. Minél több idő telik el, a döntéseket annál nehezebb lesz meghozni, hiszen úgy érzik ilyenkor már sokan, hogyha már ennyi időt beletettem abba a dologba, nehogy feladjam már! De közben pont az fog valószínűleg hiányozni, ami mindennek a lényege lenne, hogy úgy keljünk és feküdjünk, hogy azt mondhassuk, hogy igen, elégedett vagyok magammal és a mindennapjaimmal. Becsülöm magam annyira, hogy kihozom magamból és körülményekből a legtöbbet, amiatt hogy jól érezzem magam a bőrömben. Kívánom hogy sikerüljön mindenkinek!

vissza